A busz állomásra hívtam egy takszit, a csomagtartójába betuszakoltam a májva rózsaszín színű bőröndömet majd bezuttyantam az anyós ülésre az öltönyös takszis mellé. Egy gyors bemutatkozás szerint neki láttam kicsomagolni depressziós énjéből Miszter Takszit. Megkérdeztem, hogy miért szorong, de csak azt tudta mondani, hogy azért mert érezes egy ilyen szorongást a lelkében. Felevenítettem az összes pszichológiai elméletemet és mindent bevetettem a depresszió elleni harcra. Végül bekapcsoltam a rádiót és együtt énekelgettünk néhány jó nótát. Az úticélnás Miszter Takszi kirángatta a bőröndömet a csomagtartóból, telefonszámot cseréltünk és véresküt tettünk, hogy tartjuk a kapcsolatot. De ekkor rettenetes dolog jutott eszembe...